E-napló
Elsősváró
Elsősváró – játékos délután
Órarészletek
Eredményeink
A 2012-2013-as tanév eredményei
Pedagógusaink eredményei
Raizpályázatok
“A száz legszebb rajz” pályázat
1848-49-es rajzpályázat
A mi kincseink pályázat
Csodás növények a népmesékben
Illusztrációs rajzverseny, Fábiánsebestyén
Sporteredmények
2012-ben elért kiváló eredményért oklevél
23 órás tekergés
Csongrád Megyei Röplabda Diákolimpia
Diákolimpia, úszás megyei döntő, 2013. jan. 28. Hódmezővásárhely
Dr. Szalva Péter Asztalitenisz Utánpótlás Emlékverseny
Kenguru kosárlabda bajnokság
Legrand kerékpározás
Megyei atlétikaverseny
Párduc Kupa
Sakkverseny, 2013. febr. 9.
Városi atlétikaverseny
Tanulmányi eredmények
Megyei versenyek
Arany János Megyei Balladamondó verseny
Biblia hete a hódmezővásárhelyi Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny
Bolyai Matematika Csapatverseny, megyei 5. hely
Curie Kémia Emlékverseny – megyei forduló
Édes Hazám, Magyarország földrajzi és honismereti vetélkedő
Francia nyelvű szavalóverseny, Hódmezővásárhely
Játékos-komplex tanulmányi verseny
Kockakobak matematikaverseny
Makkosházi Matematikaverseny
Megyei alsós Petőfi szavalóverseny, 3-4. évfolyamosok
Megyei felsős Petőfi szavalóverseny
Megyei Matematikaverseny 2. éfvolyam
Megyei mesemondó verseny
Megyei Sudoku-bajnokság
Országos Technikaverseny megyei fordulója
Simonyi Zsigmond helyesírási verseny megyei fordulója
Weöres Sándor megyei színjátszó fesztivál
Országos versenyek
A HIT, REMÉNY ÉS SZERETET A MUZSIKA HANGJÁN A HIT ÉVÉBEN című országos énekverseny
Apáczai Kiadó Természetismeret országos tanulmányi versenye
Bonifert Domonkos Nemzetközi Matematikaverseny
Curie Matematika Emlékverseny országos döntője
Curie Természetismereti Emlékverseny
Katolikus Iskolák Országos “HARMATCSEPP” Alsós Tanulmányi Versenye
Matematika országos tanulmányi verseny 1. évfolyam, Apáczai Kiadó
Országos francia tanulmányi verseny
Országos Takáts Sándor Történelmi Verseny
Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntője
Szivárvány Kis nyelvész országos verseny
Természetismeret országos tanulmányi verseny
Városi-területi versenyek
2012. nov. 27. Angol fordítóverseny
Curie Környezetvédelmi Emlékverseny
Curie Matematika Emlékverseny
Deákpályám vers- és prózamondó verseny
Énekeljünk, énekeljünk…
Felsős területi Kazinczy-verseny
Garzó Imre területi fizikaverseny
Hevesy György Kémiaverseny területi fordulója
Horváth Mihály Emlékverseny
Ifjúsági Tűzoltó Verseny
Járási számítástechnikai tanulmányi verseny
Kazinczy szépkiejtési verseny, 3. évfolyam
Kistérségi Fizika Verseny
Koszta festőverseny
Közbiztonsági Nap
Mi világunk című környezetismereti verseny
Petőfi szavalóverseny
Prózamondó verseny, Kiss Bálint Ref. Ált. Isk.
Szabadidős Sportklub vers- és prózamondó fesztiválja a magyar kultúra napján
Számítástechnikai tanulmányi verseny
Területi helyesírási verseny
Területi mesemondó verseny
Városi alsós versmondó verseny
Városi angol nyelvi civilizációs verseny
Városi Kazinczy-verseny, 4. évfolyam
Városi könyvtárhasználati vetélkedő
Városi Matematikaverseny, 4. évfolyam
Városi matematikaverseny, felső tagozat
Városi-területi matematikaverseny 2. évfolyam
Zsoltár és népének éneklési verseny általános és középiskolásoknak
A 2013-2014-es tanév eredményei
Pedagógusaink eredményei
Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért díj
Pedagógus pályázat
Rajzversenyek
“Orgona Ága” Anyák napi Ékszertervező Pályázat 2014
Illusztrációs rajzverseny, 2013. október 17.
Kedvenc mesehősöm rajzpályázat
Sió Rajzpályázat
Sporteredményeink
Megyei röplabdaverseny, 2014. április 7.
Megyei úszóverseny, 2014. február 3.
Mezei futóverseny, 2014. március 12.
Röplabdaverseny, 2014. március 7.
Szegvári röplabdaverseny
Városi atlétikaverseny 2014. április 28-29.
Városi úszóverseny, 2014. január 20.
Tanulmányi eredményeink
Megyei versenyek
Édes Hazám, Magyarország vetélkedő
Francia nyelvű szavalóversny
Kalmár László Matematikaverseny
Megyei alsós helyesírási verseny
Országos Életvitel és Gyakorlati Ismeretek Verseny
Petőfi szavalóverseny, felső tagozat
Országos versenyek
Bolyai anyanyelvi csapatverseny
Bonifert Nemzetközi Matematikaverseny
Curie Matematika Emlékverseny, 2014. április 12.
Francia nyelvi tanulmányi verseny
Harmatcsepp tanulmányi verseny a katolikus iskolák diákjai között
Írj levelet Kazinczy Ferencnek!
Orchidea Pangea Matematikaverseny
Orchidea Pangea Országos matematikaverseny
Szivárvány Matematikaverseny
Szivárvány Természetismeret verseny
Tollal a csillagokig – Gárdonyi Géza emlékére
Városi-területi versenyek
Angol fordítóverseny, 2013. november 26.
Angol nyelvű rejtvényfejtő verseny
Bolyai Matematika Csapatverseny
Horváth Mihály Emlékverseny
Jubileumi Pollák műveltségi vetélkedő
Kazinczy szépolvasási verseny 4. évfolyam
Kazinczy-verseny, 3. évfolyam
Könyvtárhasználati vetélkedő
Nagymágocsi területi környezetismereti verseny
Petőfi szavalóverseny, területi
Pollák informatikaverseny, 2014. március 27.
Városi helyesírási verseny 2. évfolyam
Városi matematikaverseny 4. évfolyam
Városi Petőfi szavalóverseny, alsó tagozat
Városi prózamondó verseny
Városi prózamondó verseny
Városi sakkverseny
Városismereti Túraverseny, 2014. március 15.
A 2014-2015-ös tanév eredményei
Pedagógusaink eredményei
Pedagógus pályázat 2014
Rajzpályázatok
“Kezedben az életed” rajzpályázat
A Népmese Napja rajzpályázat a gyermekkönyvtárban
Fábiánsebestyéni illusztrációs rajzpályázat
Sporteredmények
Balettverseny
Legrand környezttudatos vetélkedő
Városi mezei futóverseny
Tanulmányi eredmények
Megyei versenyek
Bolyai Anyanyelvi csapatverseny
Duó dallam nélkül, 2014. november 19.
Országos versenyek
Honismereti Tanulmányi Verseny
Városi-területi versenyek
Curie Környezetvédelmi Emlékverseny, területi forduló
Hamuba sült pogácsa mesemondó verseny
Horváth Mihály Emlékverseny
Területi fizikaverseny
Városi könyvtárhasználati verseny
A 2015-2016-os tanév eredményei
Iskolán kívüli eredmények
All Kyokushin Karate World Cup
Csatlós Flóra nemzetközi úszó sikerei
II. Cserkész Olimpia
VI. Ezüsthúr Hegedűverseny
Rajzpályázatok
Európai Mobilitás Hét kreatív pályázat
Szentesi Üdülőközpont rajzpályázat
Sporteredmények
Európai Mobilitási Hét – Közlekedésbiztonsági vetélkedő
Reformációs futóverseny
Szent Erzsébet kupa
Városi atlétikaverseny
Tanulmányi eredmények
Megyei versenyek
Bibliatörténeti vetélkedő
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny Megyei forduló
Bolyai Matematika Csapatverseny megyei forduló
Megyei forduló
Édes hazám, Magyarország honismereti vetélkedő
Informatika verseny Kiskunfélegyházán
Kistérségi fizika verseny
Megyei francia szavalóverseny
Sudoku bajnokság
Országos versenyek
Curie Környezetvédelmi emlékverseny országos döntő
Curie Matematika Emlékverseny országos döntő
Francia szavalóverseny
Harmatcsepp Alsós Nyelvtan Tanulmányi Verseny
Katolikus Iskolák közti Dugonics András Matematika Verseny
Orchidea Pangea Matematikaverseny
Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny
Városi-területi versenyek
2. évfolyamosok területi matematikaversenye
Angol nyelvi területi műfordító verseny
Anyanyelvi Bolyais csapataink munka közben
Horváth Mihály Emlékverseny
Iskolai matematikaverseny
Közlekedési vetélkedő
Térség Petőfi szavalóverseny, felső tagozat
Városi 3. osztályos matematikaverseny
Városi 4. osztályos matematikaverseny
A 2016-2017-es tanév eredményei
Iskolán kívüli eredmények
Elsősegély vizsga
VI. Országos Klasszikus Balettverseny
Rajzpályázatok
“Így szeretem a hazámat” Koszta József Múzeum 56′-os rajzpályázat
8. Szivárvány országos képzőművészeti verseny
Apa és Anya munkahelye gyermekszemmel
Gyermekkönyvtár népmese rajzpályázat Benedek Elek születésnapja alkalmából
Népmese rajzpályázat Fábiánsebestyéni Általános Iskola
Sport eredmények
Diákolimpia – röplabda
Diákolimpia Kyokushin Karate
Diákolimpia úszás, megyei döntő
Reformáció Emlékfutás
Városi atlétika verseny
Tanulmányi eredmények
Megyei versenyek
Bendegúz Gyermek-és Ifjúsági Akadémia XVIII. nyelvÉSZ verseny
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny
Bolyai Matematika Csapatverseny
Bolyai Természettudományos Csapatverseny
Bolyai Természettudományos Csapatverseny tanári díj
Megyei helyesírási verseny
Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny
Tudásbajnokság Megyei döntő:
XVI. Megyei Életvitel és gyakorlati ismeretek versenye
Országos versenyek
Bolyai anyanyelvi csapatverseny
Bolyai Matematika Csapatverseny
Curie Kémia Emlékverseny
Curie Matematika Emlékverseny
Dugonics András Katolikus Iskolák Országos Matematikaversenye
Francia Országos szavalóverseny
Mozaik Országos Kémia verseny
Országos elsősegélynyújtó verseny
Takáts Sándor országos történelemverseny
Városi-területi versenyek
Curie Matematika Emlékverseny
Elsősegélynyújtó verseny
Énekeljünk , énekeljünk kistérségi népdaléneklési verseny
Hevesi György területi kémia verseny
Horváth Mihály Emléknapok
Járd ki lábam, járd ki most! Néptánc és népdaléneklési verseny
Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny
Kistérségi fizikaverseny
SNI-TST szépíró verseny
Területi matematika verseny
Városi fizika verseny
Városi helyesírási verseny
Városi Petőfi Szavalóverseny
XIII. területi Nagymágocsi Környezetismereti verseny
XIX. Garzó Imre Városi Fizikaverseny (Hódmezővásárhely)
A 2017-2018-as tanév eredményei
iskolán kívüli eredmények
IX. Ezüsthúr Hegedűverseny
Országos Népzenei Minősítő
rajzpályázatok
Népmese Napja rajzpályázat
Népmese rajzpályázat
Szent Gellért Alkotó- és rajzpályázat
Vulkánok rajzpályázat
sport eredmények
III. MSC Röplabda Városi Kupa
Röplabda-diákolimpia
Megyei Röplabda Diákolimpia
Sporteredmények-Úszás/Diákolimpia
Szent Erzsébet Röplabda Kupa
Vízilabda
tanulmányi eredmények
iskolai eredmények
Iskolai 2. osztályos matematika verseny 2018. ápr. 18
Iskolai 3. osztályos matematika verseny 2018. ápr. 20.
Iskolai 4. osztályos matematika verseny 2018. ápr. 19.
Iskolai Kazinczy verseny 3. évfolyam 2018. márc. 8.
Iskolai Kazinczy verseny 4. évfolyam 2018. márc. 8.
Petőfi szavalóverseny, 1-2. évfolyam
Petőfi szavalóverseny, 3-4. évfolyam
Szépíró verseny 2018. május 30.
megyei
Bolyai Csapatverseny eredmények
Bolyai Természettudományi Csapatverseny
Gyomaendrődi bibliatörténeti vetélkedő
Savaria Történelmi Verseny
országos
Curie Környezetismereti Emlékverseny 2018. április 21.
Curie Matematika Emlékverseny 2018. április 7.
Országos francia nyelvi tanulmányi verseny Nyíregyházán, 2018. április 27.
Országos I. hely!
városi-területi versenyek
2. osztályos területi helyesírási verseny
3. osztályos városi helyesírási verseny
Arany János Szavalóverseny
BJG történelem tanulmányi verseny
Curie Környezetvédelmi Emlékverseny
Curie Matematika Emlékverseny
Hevesy György Kárpát-medencei kémiaverseny
Horváth Mihály Emlékverseny
Informatika verseny
Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd Verseny
Kistérségi Fizika Verseny
Petőfi Területi Szavalóverseny
Pollák Antal Járási Informatika Verseny
Területi Petőfi-szavalóverseny
Városi mesemondó verseny
VIII. Egyházi Énekverseny
A 2018-2019-es tanév eredményei
Iskolán kívüli eredmények
Rajzpályázatok
Sporteredmények
Reformáció emlékfutás
tanulmányi eredmények
Iskolai
Iskolai mesemondó verseny 1-2. évfolyam, 2018. november
Iskolai mesemondó verseny 3-4. évfolyam, 2018. november
megyei
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny eredményei
országos eredmény
Az én 21. századi könyvtáram
Curie országos kémia verseny 2019. máj. 11.
Curie országos matematika verseny 2019. ápr. 6.
Eötvös József Országos Francia Nyelvi Tanulmányi Verseny
Eötvös József Országos Francia verseny, Nyíregyháza 2019. márc. 29.
Mozaik országos kémia verseny 2019. ápr. 27., Szeged
A 2019-2020-as tanév eredményei
Iskolán kívüli eredmények
Rajzpályázatok
Sporteredmények
Tanulmányi eredmények
Iskolai
Olvasóverseny 2020. 01. 16
Megyei
Bolyai anyanyelvi díjkiosztó, Makó 2019. nov. 18.
Országos
A 2020-2021-es tanév eredményei
Iskolán kívüli eredmények
A Frankofónia a fiatalok szemével
Elsősegélyvizsga
MUTASD A KÉZÍRÁSOD!
Rajzpályázatok
Sporteredmények
Dobóatléták Szentesi Dobóversenye
Tanulmányi eredmények
Iskolai
SZAVALÁSRA FEL!
Megyei
Tudásbajnokság
Országos
A 2021-2022-es tanév eredményei
Iskolán kívüli eredmények
Elsősegélyvizsga
Énekeljünk, énekeljünk kistérségi népdaléneklési verseny
Rajzpályázatok
“A mi családunk” rajzpályázat
Kedvenc Népmesém rajpályázat
Legrand Zrt. 30 éves jubileumi rajzpályázat
Rajzverseny díjátadó – 2021. 12. 09.
Szent Imre Alkotó- és Rajzpályázat
SZVSZ rajzpályázat, “Anyának szeretettel” címmel – 2022. május
Sporteredmények
Csongrád Megyei Diákolimpia Döntő Labdarúgás – 2022. május
Év Sportolója díj
Év sportolója díjátadás – 2022. május
Tanulmányi eredmények
Iskolai versenyek
Iskolai helyesírási verseny 2. évfolyam
Iskolai mesemondó verseny
Iskolai versmondó verseny
Papirgyűjtés eredményhírdetés – 2022.03.29
Szépíró verseny az első évfolyamon
Tudásbajnokság, Matekász, Nyelvész eredményhirdetés – 2022. 06. 14.
Megyei versenyek
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny
Bolyai Matematika Csapatverseny
MatekÁSZ megyei eredményhirdetés – 2022. 04. 08.
NyelvÉsz megyei eredményhirdetés – 2022. 04. 01.
Tudásbajnokság megyei döntő eredményhirdetés – 2022. 05. 27.
Országos versenyek
Harmatcsepp Katolikus Iskolák Versenye – 2022. május
Mozaik tanulmányi verseny – 2022. május
A 2022-2023-as tanév eredményei
Iskolán kívüli eredmények
“Énekeljünk, énekeljünk!” kistérségi népdaléneklési verseny
“Szabadulj be a Borosba” vetélkedő
„Sokszínű Petőfi” címmel szavalóverseny
Angol verseny
Horváth Mihály Emlékverseny
Játékos bibliatörténeti vetélkedő
Könyvtárhasználati vetélkedő 3-4. osztály
Mórahalom Wojtyla kupa sakkverseny
Simonyi Zsigmond online helyesírási verseny
Szentes város kiváló sportolói elismerés
Te és a természettudományok
Területi mesemondó verseny a Kiss Bálint Református Általános Iskolában
Tudásvadász – Országos Honismereti Verseny
Újabb franciás siker!
Rajzpályázatok
?Játszik a család? rajzpályázat
“Kedvenc népmesém” rajzpályázat
Erzsébet-heti rajzpályázat díjazottak, díjátadó
Lélek gyümölcsei rajzpályázat – 2022.12.02
Szent Imre Alkotó- és Rajzpályázat
Sporteredmények
Birkozás
Diákolimpia úszás regionális elődöntő
E Hastánc és a D Nyolctánc országos bajnokság
Fantasztikus sikerek a Diákolimpián…
I. Sihhan Furkó Kálmán karate verseny
KnockDown /karate/ Diákolimpia országos döntő
Kötélugró diákolimpia országos döntő
Magyarország-Olaszország Nemzetek Ligája mérkőzés játékoskísérői
Megyei mezei futóverseny
Megyei ugrókötél diákolimpia
Reformációs futóverseny
Szentes város kiváló sportolói elismerés
Tíztánc és Nyolctánc Magyar Bajnokság
Ugrókötél Országos Diákolimpia eredmény, 2023.04.22. Szolnok
Városi atlétika versenyeredmények
XVIII. Fitkid Európa kupa
Tanulmányi eredmények
Iskolai
Iskolai Kazinczy verseny 3. évfolyam
Iskolai Kazinczy verseny 4. évfolyam
Iskolai mesemondó verseny
Iskolai Petőfi szavalóverseny
Megyei
A Tudásbajnokság megyei döntőjén sikeresen szerepeltek tanulóink
Bolyai Anyanyelvi csapatverseny 2023. március
Bolyai csapatverseny 8.a – 2023. március
MatekÁSZ megyei döntő
Megyei helyesírási verseny Mórahalom megyei döntő
Megyei NyelvÉsz verseny – 2023. március
Petőfi-szavalóverseny
Országos
Curie Matematika Emlékverseny
Curie országos Környezetvédelmi Emlékverseny
Harmatcsepp országos döntő
Országos francia tanulmányi verseny
XVI. Nemzetközi Mozaik Internetes Tanulmányi Verseny
Városi- Területi eredmények
Kazinczy szépkiejtési verseny városi fordulója a Deák Ferenc Általános Iskolában
Szép magyar beszéd verseny
Területi helyesírási verseny, 2. évfolyam
Területi matematika verseny
Területi matematika verseny 2. évfolyam
Területi matematika verseny 4. évfolyam
Étkezés
Galéria
A 2012/2013-as tanév képei
április
100 perc sport, 2013.április 24.
Városi helyesírási verseny iskolánkban a 4. évfolyamosok számára, 2013. április 18.
december
Adventi gyertyagyújtás, dec. 17.
Délelőtt a nyugdíjas pedagógusainkkal, 2012. dec. 15.
Karácsonyi összejövetel dec. 21.
Százévesek vetélkedője, dec. 14.
február
felsős farsang
Hamvazkodás 2013. febr. 13.
Hóember a 2. a osztályban :)
Megrendelhető Böbe-fotós képek
Szülinapi kiállítás megnyitója a Tokácsli Galériában
Várom az iskolát… játékos délután a leendő elsősök számára, 2013. február 5.
Wass Albert-maraton, 2013. febr. 16-17.
január
alsós farsang
Szülői fórum, 2013. jan. 29.
május
Családi-iskolai kerékpártúra száz+ keréken :) 2013. május 25-én
Fergeteges táncház volt, “Ahhozképest” :)!
Kihívás Napja, 2013. május 22.
március
Családi életre nevelő óra, 7.a osztály
Fizikai kísérletek, 7. a
Keresztút a templomban, március 8.
Március 15-i ünnepség a 3. évfolyamosok előadásában
Márciusi múzeumi óra a szabadságharc jegyében
Nagyböjti csendélet az iskolában
november
Családi délután 1.b
Családi délután 4.a
Erzsébet hét
Garabonciások, 2012. nov. 22.
Röplabdatorna 2012. november
Udvari vásár
október
23 órás tekergés, 2012. október 21-22.
Családi délután 1.a – 2012.10.25.
Diákmise október 24.
Egymillió gyermek együtt imádkozik, 2012. okt. 18.
Látogatás az Emlékpont Múzeumban, 2012. okt. 19.
Legrand biciklizés
Zenés irodalmi szalon Nádasdy Borbála grófnővel 2012. okt. 18.
szeptember
Családi kirándulás 3.a
Dobovszky sírjának gondozása
Faültetés 2012. szept. 28-án
Tanévnyitó
A 2013-2014-es tanév képei
június
Liget felfedezői, 2014. június 11.
Szentesi fontos pontok, 2014. június 12.
május
Családi-iskolai kerékpártúra, 2014. május 24.
Ez a mi napunk! Egyházmegyei nap, 2014. május 10.
bibliodráma
Szent Anna-templom
november
Erzsébet-hét, 2013-november 18-22.
nov. 18. Erzsébet-napi röplabda kupa
nov. 18. Erzsébet-napi röplabda kupa
nov. 18. iskolai focibajnokság, 3-4. évfolyam
nov. 18. játékos sportdélután 1-2. évfolyam
nov. 19. Erzsébet-napi szentmise
nov. 19. focibajnokság 5-6. évfolyam
nov. 19. Pitti Katalin operanagykövet előadása
nov. 20. focibajnokság 1-2. évfolyam
nov. 20. sportdélután 4. évfolyam
nov. 20. tombolasorsolás
nov. 21. Duó dallam nélkül szavalóverseny
nov. 21. vásári komédiások előadása
vásári forgatag
október
Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékeztünk
szeptember
A Kutatók éjszakáján jártunk a 7. és 8. osztályosokkal
Sió iskolatáskák átadása
Tanévnyitó ünnepség
A 2014-2015-ös tanév képei
április
Lelki nap és mise, 2015. ápr. 1.
Nagyszombat, tűzszentelés és keresztelő, 2015. ápr. 4.
december
Adventi gyertyagyújtás 2014. dec. 1.
Adventi hangverseny 2014. dec. 9.
Egyházi énekverseny 2014. dec. 4.
Iskolatöréneti könyv bemutatója, dedikálás, 2014. dec. 13.
Karácsonyi mise a 4. a pásztorjátékával 2014. dec. 25.
Karácsonyi ünnepség 2014. dec. 19.
Mikulás napi mise 2014. dec. 7.
P. Kovács Ervin Gellért premontrei szerzetes előadása 2014. dec. 13.
február
Alsós farsang 2015. febr. 12.
Az 1. b osztálymiséje, Balázsáldás 2015. febr. 8.
Böjte Csaba előadása a diákoknak 2015. febr. 13.
Diákmise, Gyertyaszentelő Boldogasszony 2015. febr. 1.
Felsős farsang 2015. febr. 13.
Hamvazó szerda 2015. febr. 18.
Iskolaváró – óvodások játékdélutánja 2015. febr. 10.
Szülői fórum 2015. febr. 3.
január
Diákmise, Urunk megkeresztelkedése 2015. jan. 11.
Házszentelés 2015. jan. 12.
Kürti Varínia rendhagyó fizika órája 2015. jan. 30.
június
május
március
Az iskola bagolypárja 2015. márc. 17.
Diákmise 2015. márc. 1.
Iskolai versmondó verseny 2015. márc. 19.
Keresztút a templomban 2015. márc. 13.
Március 15-i ünnepi műsor 2015. márc. 13.
Stiefel bemutató, továbbképzés nyelvtanároknak 2015. márc. 23.
Sudoku bajnokság Csongrádon 2015. márc. 21.
Továbbképzési napok 2015. márc. 5-6.
Városi fáklyás keresztút 2015. márc. 27.
Virágvasárnapi mise 2015. márc. 29.
november
A 2014. októberi papírgyűjtés eredményhirdetése
Adventi diákmise 2014. nov. 29.
Erzsébet-hét
2014. nov. 17.
Hazajáró az iskolánkban, 2014. november 17.
Szent Erzsébet röplabda kupa
Vásári forgatag
2014. nov. 18.
Szeredás együttes: Csiribiri komédiák
Vásári hangulat
2014. nov. 19.
Babgulyásos lakoma
Duó dallam nélkül verseny, 2014. nov. 19.
Erzsébet-napi szentmise
2014. nov. 20.
Megemlékezés a kopjafánál
Szent Erzsébet-gála
Kézműves délután, november 11.
Novemberi diákmise, Szent Imre herceg
Pályaválasztási délután, 2014. november 5.
október
1956-os megemlékezés, alsó tagozat
Diákmise október 5-én, Magyarok Nagyasszonya
Idősek napja, 2014. október 3.
Papírgyűjtés, 2014. okt. 3.
szeptember
A Sió iskolatáskák átadása
Veni Sancte, 2014. aug. 31.
A 2015-2016-os tanév képei
Április
Ifjúsági Hangverseny – Méz együttes
Sportágválasztó hét
December
Február
Farsang
Alsós farsang
Alsós farsang, 2016. február 4.
Felsős farsang
Január
Június
Te Deum, Tanévzáró 2016. jún. 19.
Május
Március
November
Alsós iskolai mesemondó verseny
Készülődés az Erzsébet hétre 2015. nov. 10.
Október
Egészségnap
Kisállatok megáldása
KRESZ- nap az iskolában
Szeptember
Egyházmegyei sportnap az iskolában 2015. szeptember 24.
Görbe László atya előadása és miséje 2015. aug. 29.
Papírgyűjtés az iskolában 2015. szept. 30.
Veni Sancte – tanévnyitó 2015. aug. 30
A 2016-2017-es tanév képei
április
Barna Péter drogprevenciós előadása a 8. osztályosoknak
Diákmise 2017. április 2.
Lelkinap
Városi 4. osztályos helyesíró verseny
Városi atlétika verseny
December
2. adventi gyertyagyújtás 2016. dec. 5.
3. adventi gyertyagyújtás
4. adventi gyertyagyújtás
Adventi hangverseny 2016. dec. 13.
Éneklés az adventi vásárban
Iskolai karácsonyi ünnepség
Karácsonyi mise és a 4. b betlehemezése a templomban
Karácsonyi sportdélután
Papírgyűjtés eredményhirdetése
Röplabdaverseny
Tantestületi karácsonyi ünnepség a 4. b műsorával
február
Alsós farsang 2017. február 15.
Diákmise, Balázs-áldás 2017. február 5.
Felsős farsang 2017. február 16.
Gyötrelem és gyönyörűség – Dr. Mészáros Attila előadása
Január
Diákmise 2017. január 8.
Házszentelés az iskolában 2017. jan. 6.
Wass Albertre emlékeztünk 2017. január 8.
Június
Búcsúzkodó 8. osztályosok
Diákmise, Bérmálás 2017. jún. 11.
Hála Gála
május
Anyák napi diákmise
Elsőáldozás
Néptánc Gála 2017.
Papírgyűjtés
Társastánc vizsgabál 2017. május
március
Angol verseny
Diákmise 2017. március 5.
Hamvazószerdai mise
Játékdélután a leendő első osztályosoknak 2017. márc. 14.
Március 15-i műsor
Szülői fórum 2017. március 7.
November
Bibliatörténeti vetélkedő – Gyomaendrőd
1. adventi gyertya meggyújtása 2016. nov. 28.
Adventi koszorúkészítés
Diákmise 2016. nov. 26
Diákmise, Szent Imrére emlékeztünk, 2016. nov. 6.
Erzsébet-hét
Kézműveskedés a szülőkkel 2016. nov. 9.
november 14. hétfő
Alsós osztályok labdarúgó mérkőzései
SNI, BTMN továbbtanulási tájékoztató
Szentmise, majd megemlékezés a kopjafánál
Zsonglőr foglalkozás
november 15. kedd
Duó dallam nélkül
Udvari vásár megnyitó
november 16. szerda
Tanár-szülő-diák röplabdamérkőzés
november 17. csütörtök
Alsós osztályok sportdélutánja
Meghívásos röplabdakupa
Paprika Jancsi csúzlizdája
Tombolasorsolás
november 18. péntek
“Hang”-os kísérletek
Erdélyszky Attila Kispályás Óvodás Labdarúgó Emléktorna
Felsős osztályok labdarúgó mérkőzései
Tanári énekkar műsora
Szent Erzsébet-gála
Továbbtanulási tájékoztató
Városi adventi koszorú 1. gyertyagyújtása 2016. nov. 27.
október
Diákmise 2016. okt. 2.
Kisállatok megáldása 2016. okt. 1.
Megemlékezés 1956. október 23-ról
Papírgyűjtés 2016. okt. 6.
Rendhagyó történelem óra
szeptember
Diákmise, táskaszentelés 2016. szept. 4.
Kis Dávid fejlesztőmérnök előadása
Nyakkendő felkötés az 1. a osztályban
Sió iskolatáskák átadása 2016. szept. 1.
Újdonságok az iskola udvarán :)
Veni Sancte, Tanévnyitó 2016. aug. 31.
A 2017-2018-as tanév képei
Április
Curie Matematika Emlékverseny 2018. április 7.
Curie országos Környezetismereti Emlékverseny Szolnokon, 2018. április 21.
Diákmise 2018. április 8.
Koszta festőverseny 2018. április 10.
Országos francia nyelvi tanulmányi verseny Nyíregyházán, 2018. április 27.
Papírgyűjtés, 2018. április 25.
Területi 2. osztályos matematika verseny 2018. április 26.
Városi helyesírási versenyt rendeztünk a 4. osztályosoknak, 2018. április 11.
December
A 7. B. osztálymiséje, lelkigyakorlat Negyela Zoltánnal
A Mikulás szépségverseny résztvevői 2017. december 5.
Adventi hangverseny 2017. dec. 13.
Adventi koszorúk készítése 2017. december 1.
Diákmise, adventi koszorúk szentelése 2017. december 2.
Iskolai karácsonyi ünnepség 2017. dec. 21.
Karácsonyi mise, a 4. osztályosok pásztorjátéka 2017. dec. 25.
Tantestületi karácsony 2017. dec. 21.
XXIX. Karácsonyi jótékonysági hangverseny
Február
Alsós farsang, 3-4. évfolyam
Alsós farsang, 1-2. évfolyam
Diákmise, Balázsáldás 2018. február 4.
Felsős farsang – játékok
Felsős farsang, osztályok bemutatkozó tánca
Petőfi szavalóverseny 1-2. évfolyam
Petőfi szavalóverseny, 3-4. évfolyam
Szülői fórum
Január
Diákmise 2018. jan. 7.
Házszentelés az iskolában 2018. jan. 5.
Június
A 8. osztályosok búcsúebédje 2018. jún. 15.
Búcsúznak tanáraiktól és az iskola dolgozóitól a 8. osztályosok
Diákmise, Hálaadás a hivatásért 2018. jún. 10.
Felsős DÖK nap 2018. június 8.
VI. Néptánc Gála 2018. június 1.
Május
Diákmise, Anyák napja 2018. május 6.
Elsőáldozás 2018. május 27.
Szépíró verseny 2018. május 30.
Társastánc gála 2018. május 25.
Március
Diákmise 2018. márc. 4.
Dr. Neszmélyi Emil Everest-csúcsmászó előadása 2017. márc. 8
Hóvárépítés a napköziben 2018. márc. 2.
Iskolai Kazinczy verseny, 3. évfolyam 2018. márc. 8.
Iskolai Kazinczy verseny, 4. évfolyam 2018. márc. 8.
Kerényi Lajos piarista atya előadása 2018. március 28.
Leendő első osztályosok játékos délutánja 2018. márc. 7.
Lelki nap 2018. március 28.
LOL Angol Nyelvi Verseny 7. osztályosoknak
Március 15-i műsor
Nyílt órák a leendő elsősök szülei számára, március 20-21.
Városi fáklyás keresztút 2018. márc. 24.
November
Erzsébet hét eseményei
Alsós focikupa 2017. nov. 15.
Duó dallam nélkül 2017. nov. 14.
Erzsébet napi diákmise 2017. nov. 19.
Felsős focikupa 2017. nov. 17.
HANGÁR Éneklő osztályok 2017. nov. 17.
Hazajárók, rendhagyó földrajz óra 2017. nov. 15.
Megemlékezés a kopjafánál 2017. nov. 13.
Megemlékezés elhunytjainkról 2017. nov. 19.
Népi játékok 2017. nov. 14.
Röplabdakupa 2017. nov. 16.
Tombolasorsolás 2017. nov. 17.
Vaga Banda Gólyalábasok műsora 2017. nov. 16.
Vásárnyitó 2017. nov. 14.
Vásározás
Iskolai mesemondó verseny 2017. nov. 20.
Szociopoly, továbbképzés 2017. nov. 24.
Október
1956-os megemlékezés
Diákmise, Magyarok Nagyasszonyának ünnepe 2017. október 8.
Kézműves szakkörösök munkái
Szeptember
Diákmise, iskolatáska-szentelés 2017. szept. 3.
Népmese napi felolvasás
Néptáncosok fellépése az autómentes napon, 2017. szept. 22.
Nyakkendőkötés az 1. b-ben 2017. aug. 30.
Papírgyűjtés 2017. szeptember 27.
Sió iskolatáskák átadása 2017. szept. 1.
Szentírás vasárnapja
Veni Sancte, Tanévnyitó 2017. aug. 30.
A 2018-2019-es tanév képei
Április
Curie országos matematika verseny 2019. ápr. 6.
Diákmise 2019. ápr. 7.
Kerényi Lajos atya előadása 2019. ápr. 17.
Lelki nap 2019. ápr. 17.
Mozaik kémia verseny eredményhirdetés 2019. ápr. 27., Szeged
December
1. Adventi gyertyagyújtás 2018. dec. 3.
2. Adventi gyertyagyújtás 2018. dec. 10.
3. adventi gyertyagyújtás 2018. dec. 17.
Adventi hangverseny 2018. dec. 15.
Diákmise 2018. dec. 1.
Egyházi énekverseny 2018. dec. 4.
Fellépés a Karitász javára – 5. ab és 4. b 2018. dec. 7.
Iskolai karácsonyi műsor 2018. dec. 21.
Karácsonyi műsor a misén 2018. dec. 25.
Klíma óra a 4. b-ben 2018. dec. 13.
Tantestületi karácsony 2018. dec. 21.
XXX. Karácsonyi jótékonysági hangverseny 2018. dec. 16.
Február
Alsós farsang 2019. febr. 14.
Busók az iskolában 2019. febr. 22.
Diákmise 2019. febr. 3.
Felsős farsang – Játékok 2019. február 15.
Felsős farsang – Osztálytáncok 2019. február 15.
Kosárlabda kupa 2019. febr. 13.
Január
5-6-os napközisek szánkóznak az udvaron 2019. jan. 9.
Diákmise, Vízkreszt 2019. jan. 6.
Havas játékok napköziben 2019. jan. 23.
Június
A 8. osztályosok búcsúebédje, 2019. jún. 14.
Ballagás 2019. jún. 15.
Búcsúznak tanáraiktól a 8. osztályosok, 2019. jún. 13.
Felsős DÖK nap 2019. jún. 7.
Hála – Gála 2019. jún. 12.
Pedagógus napi diákmise, 2019. jún. 2.
Városi elismerésben részesült diákjaink és pedagógusaink
Május
Az 5. b virágot ültetett – 2019. május 29.
Curie országos kémia verseny 2019. máj. 11.
Diákmise, Anyák napja 2019. máj. 5.
Elsőáldozás 2019. május 26.
Néptánc gála 2019. máj. 31.
Papírgyűjtés 2019. máj. 8.
Társastánc gála 2019. máj. 24.
Március
Diákmise, XII. Piuszra emlékezés 2019. márc. 3.
Hamvazószerdai diákmise 2019. márc. 6.
Játékos délután 2019. márc. 12.
Március 15-i ünnepség 2019. márc. 13.
Petőfi szavalóverseny, iskolai 1-2. osztály
Petőfi szavalóverseny, iskolai 3-4. osztály
Szülői fórum 2019. márc. 6.
Uzsalyné Pécsi Rita előadása 2019. márc. 14.
November
A – B Focikupa 2018. nov. 21.
A 4. b Vásárnyitó műsora 2018. nov. 20
Aerobik Janiga Lillával 2018. november 16.
Alsós focikupa 1-2. évfolyam, 2018. november 9.
Alsós focikupa 3-4. évfolyam, 2018. november 9.
Bábelőadás 2018. nov. 21
Diákmise 2018. november 4.
Diákmise, Erzsébet hét nyitómiséje 2018. november 11.
Duó dallam nélkül 2018. nov. 22.
Élőcsocsó – tanár-diák-szülő 2018. november 16.
Eredményhirdetés – tollas, foci, röplabda 2018. nov. 22
Erzsébet Gála 2018. nov. 23.
Fajátékok 2018. nov. 22.
Felsős focikupa 5-6. évfolyam, 2018. november 8.
Felsős focikupa 7-8. évfolyam, 2018. november 8.
Hazajáró előadás 2018. nov. 28.
Iskolai mesemondó verseny 1 – 2. évfolyam, 2018. november
Iskolai mesemondó verseny 3-4. évfolyam, 2018. november
Kézműves délelőtt a szülőkkel 2018. november 10.
Megemlékezés a kopjafánál 2018. nov. 19
Megemlékezés elhunyt kolléganőinkről 2018. november 11.
Röplabdakupa 2018. nov. 19
Sportbemutató – Birkózás 2018. november 12.
Sportbemutató – FittKid 2018. november 15.
Sportbemutató – Küzdősportok (judo, aikido) 2018. november 13.
Sportbemutató – Küzdősportok (karate) 2018. november 13.
Sportbemutató – Ugrókötél 2018. november 14.
Utazó Planetárium 2018. nov. 20
Vagabanda Gólyalábasok 2018. nov. 21
Vásározás 2018. nov. 20 – 22
Zumba Szabó Erzsébettel 2018. nov. 19
Október
1956. október 23-i megemlékezés 2018. okt. 19
Diákmise 2018. október 7.
Pályaorientációs nap 2018. okt. 13. – 5. a
Pályaorientációs nap 2018. október 13. – 4. a
Pályaorientációs nap 2018. október 13. – 4. b
Pályaorientációs nap 2018. október 13. – 6. a – 6. b
Pályaorientációs nap 2018. október 13. – 7-8. osztály
Szeptember
Diákmise 2018. szeptember 9.
Papírgyűjtés 2018. szeptember 26.
Veni Sancte -Tanévnyitó 2018. augusztus 31.
A 2019/2020-as tanév képei
December
A 4. évfolyam karácsonyi műsora az iskola dolgozóinak 2019. dec. 20.
Adventi hangverseny 2019. december 7.
Iskolai karácsonyi műsor 2019. december 20.
Karácsonyi jótékonysági hangverseny 2019. december 15.
Kémiai Guinness-rekord kísérlet 2019. december 13.
Február
Alsós farsang 2020. február. 20
Diákmise 2020. 02. 02
Felsős farsang 2020. február. 20
Hamvazószerda Szentmise 2020. február. 26
Szülői fórum 2020. február. 26
Január
Diákmise 2020. jan. 5.
Március
Játékos délután 2020. március. 4
Március 15-i megemlékezés 2020. március. 13
November
Alsós focikupa 2019. nov. 18.
Alsós vetélkedő 2019. november 22.
Diákmise 2019. nov. 30.
Diákmise 2019. november 3.
Élőcsocsó 2019. nov. 15.
Erzsébet gála 2019. november 23.
Erzsébet napi mise és megemlékezés a kopjafánál 2019. nov. 19.
Fahídi tanya játékai 2019. nov. 20.
Felsős focikupa, 5-6. évfolyam 2019. nov. 11.
Felsős focikupa, 7-8. évfolyam 2019. nov. 11.
Kerekerdő Bábcsoport előadása 2019. november 20.
Röplabdakupa 2019. nov. 15.
Vásárnyitó 2019. nov. 20.
Vásározás
Zsonglőr EszközTár Fejlesztő csoport 2019. november 21.
Október
1956. okt. 23-i megemlékezés 2019. okt. 22
Csiszér László dicsőítő imaalkalma -alsó tagozat 2019. október 2.
Csiszér László dicsőítő imaalkalma -felső tagozat 2019. október 2.
Diákmise 2019. okóber 6.
Kézműveskedés az Erzsébet heti vásárra 2019. okt. 24.
Pályaorientációs nap 2019. okt. 24.
Papírgyűjtés 2019. október 21.
Szeptember
Veni Sancte, Tanévnyitó, táskaszentelés 2019. szeptember 1.
A 2020 – 2021-es tanév képei
Április
Ballagó osztályok emlékfája
Faültetés 8. a-8. b 2021. 04. 21
December
A negyedikesek műsora a Szentes Tv-ben is látható!
Szálljatok le, szálljatok le
Február
Farsang 2.A – 2.B
Farsang 2021. 02. 11
Farsang 3.A – 3.B
Farsang 4.A – 4.B
Itt a farsang, áll a bál…jöjjenek a óvodák JÁTÉK!
Nemzetközi könyvadományozási nap – 2021. február 14.
Január
Június
Ballagási ünnepség 2021. 06. 19
Búcsúzás az Iskolától 2021. 06. 19
Május
Elsőáldozás 2021. május. 30
Március
1848. mácius 15. ünnepi műsor.
November
Erzsébet hét
Pályaorientációs nap- 8. évfolyam 2020. 11. 06
Pályaorientációs nap- kézműves délelőtt 2020. 11. 06
Vodafon digiangyal 2020. 11. 09
Október
A Zene Világnapja 2020. 10. 01.
Diákmise, kisállatszépségverseny 2020. 10. 04
Szeptember
Táskaszentelés, diákmise 2020. 09. 06.
Veni Sancte, Tanévnyitó 2020. 08. 30.
A 2021-2022-es tanév képei
Április
Lelki nap – 2022. április 13.
December
Advent gyertyagyújtás
Alapítványi köszönet
Karácsonyi műsor
Palánta Sorsfordító Alapítvány ajándéka
Február
Felsős farsang – 2022. 02. 18.
Jűnius
8-osok tanárbúcsúztatója – 2022. 06. 10.
Ballagás- Búcsú az iskolától – 2022. 06. 18.
Ballagás- templomi ünnepség – 2022. 06. 18.
Diákbúcsúztató – 2022. 06. 10.
Társastánc gála – 2022. 06. 01.
Te Deum, tanévzáró – 2022. 06. 19.
Május
Elsőáldozás – 2022. 05. 29.
Gyereknapi játékosztás – 2022. 05. 31.
Gyermeknap-táskamentes nap
Március
3. évfolyam március 15. ünnepsége
Erzsébet díj átadása – 2022. 03. 02.
Hamvazószerda – 2022. 03. 02.
Szülői fórum – 2022. 03. 17.
November
Színházlátogatás a 8. b-vel – 2021. 11. 10.
Tombola díjátadás – 2021. november 24.
Október
Bibliatörténeti vetélkedő
Gyalogkakukk túraszakkör
Ökopoli 2021
Pályaorientációs nap – kézműveskedés – 2021. 10. 22.
Pályaorientációs nap 7-8. osztály – 2021. 10. 22.
Papírgyűjtés
Színházbejáráson az iskola dolgozói
Szeptember
„Kutatók éjszakája”
A kulisszák mögött kakaóztak a diákok
Állattenyésztési napok
Diákmise, táskaszentelés
Leonardo kiállítás
Népmesei hősökről meséltek és rajzoltak a szentesi gyerekek
Színházlátogatás a 7. b-vel
Veni Sancte, tanévnyitó Szentmise
A 2022-2023-as tanév képei
Április
„1000 darab új fát ültessünk Szentesen” akció
Ballagók fája
Egyházmegyei Népének Verseny
Idén újra megrendezésre került a szülői közösség által szervezett jótékonysági sütemény vásár.
Lelkinap – Kerényi Lajos atya előadása a díszteremben
Lelkinap – kézműves foglalkozások
Lelkinap – mise a Szent Anna templomban
Ruhagyűjtés
December
Adventi gyertyagyújtás
Mikulás napi Szentmise
Február
Balázsáldás 2023. 02. 05.
Farsang
1.A osztály
1.B osztály
2.A osztály
2.B osztály
4.B osztály
Tombola beváltás
Hamvazószerda
Január
Diákolimpia úszás regionális elődöntő
Május
Bringa-Túra-Biztonság Road Show
Curie Tehetséggondozó Alapítvány “Az ökológiai lábnyom nyomában”
Elsőáldozás
Gyalogkakukk Túraszakkör
Társastáncgála előtt a 8. b osztály
Március
A 3.B osztály 1848. március 15. ünnepi műsora.
Ásványkiállítás és-vásár előadásokkal
Bach Mindenkinek Fesztivál programsorozat
Batsányi János Gimnázium Öveges-labor program
Gyalogkakukk túraszakkör
Mézkészítés
Szilágyi László úr emlékére
November
Erzsébet hét – Élőcsocsó, Tanár-diák mérkőzés
Erzsébet hét – Vásármegnyitő 4.a osztály
Erzsébet hét – Alsós sportdélután
Erzsébet hét – Az alapítványi tombola nyeremények
Erzsébet hét – Élőcsocsó bajnokság diák-diák mérkőzés
Erzsébet hét – Erzsébet napi Szentmise
Erzsébet hét – Logisztori verseny a felső tagozatosok számára
Erzsébet hét – TEKERGŐTÉR ügyességi játékok a tornateremben
Október
1956 október 23. megemlékezés
Pályaorientációs nap, kézműveskedés – október 15.
Szeptember
KATTÁRS 2022
Magyar Népmese Napja
Magyarország-Olaszország Nemzetek Ligája mérkőzésen a játékoskisérők iskolánk diákjai is
Tanévnyitó elsős nyakkendőkötés
Tanévnyitő szentmise és templom megáldás
Iskolánkról
100 év
Dokumentumok
Letölthető dokumentumok
Iskola története
Küldetési nyilatkozat
Rólunk írták
Szent Erzsébet élete
Tanulóink
alsó tagozat
1.A osztály
1.B osztály
2.A osztály
2.B osztály
3.A osztály
3.B osztály
4. A osztály
4. B osztály
felső tagozat
5. A osztály
5. B osztály
6. A osztály
6. B osztály
7. A osztály
7. B osztály
8. A osztály
8. B osztály
Youtube-videóink
Közzétételi lista
Oldaltérkép
Olvasóverseny
Óvoda
2012-2013. nevelési év
100 méter rajz
Egészségnap az óvodában
Eredményeink
Gyereknapi palacsintázás
Játék, móka, kacagás és ugrálóvár
Koronás CukorOvi nyereményjáték
Macikórház az oviban
Ovi foci bajnokság
Óvodások farsangja
Pataki kerámia pályázat
2013-2014-es nevelési év
,,Alma nap” az óvodában
,,Barátfüle sütés”
,,Bozsik kupa”
,,Népmese napja”
,,Tök jó nap”
“Tiszta levegő – Mozdulj érte!” rajzpályázat
Családi adventi koszorú készítés
Maci csoport karácsonya
Megérkezett a Mikulás
Mesemondó találkozó
Ovi-foci, 2013. november 30.
Süni csoport karácsonya
Szent Erzsébet kupa
Területi versmondó verseny óvodásoknak
2014-2015-ös nevelési év
“Szőlőnap”
Az idősek otthonában jártunk
Farsang
Kovácsné Perczel Katalin óvó néni foglalkozása
Oklevelek
óvodai karácsony
2015-2016-os nevelési év
Ballagás
Dóci látogatás
Egyházmegyei sportnap az óvodában 2015. szeptember 24.
Év végi kirándulás
Gyermeknap az óvodában
Kerti játék
Kókuszgolyó készítés a süni csoportban
Látogatás a mentőállomáson
Ópusztaszeri kirándulás
Tücsök játszóház
Védőnői látogatás
Zeneterápiás foglalkozás I.
Zeneterápiás foglalkozás II.
2018-2019-es nevelési év
2020-2021. nevelési év
Farsang az oviban
Itt a farsang, áll a bál…jöjjenek az óvodák!
Városi Pedagógusnapi Ünnepség
2021-2022. nevelési év
Kedvenc Népmesém rajzpályázat
2022-2023. nevelési év
Anyák napi ünnepség a Maci csoportban
Gyógytestnevelés az oviban
Karácsonyi műsor
Kezdő angol csoport az oviban
Tornatermi Nagymozgás az oviban
Víz világnapi tevékenység az óvodában
A 2016-2017-es nevelési év
“Meseillusztráció” rajzpályázat
“Pattanj lóra, hintalóra!” kiállítás
A gyermekkönyvtárban
Egészségnapok az óvodában
Erdélyszky Attila Kispályás Óvodás Labdarúgó Emléktorna
Európai Mobilitási Hét rajzpályázat nyertese
Farsang
Gyermeknap az óvodában
Koncert az ovisoknak
Magyar Kultúra Napja
Népmese napja
Oklevelek, emléklapok
Regölés
Tavaszi kézműves a Maci csoportban
A 2017-2018-as nevelési év
Adventi készülődés a Maci csoportban
Almás sütés
Családi kézműves délután
Eredményeink
Úszóbajnokságok
Farsang
Hangverseny
Korcsolyázás
Kutyaterápia
Márton napi libázkodás
Megyeháza karácsonyi fellépés
Milton tanya
Nyílt napok az oviban
Őszi fesztivál
Óvodai beíratás
Közzétételi lista
Letölthető óvodai dokumentumok
Letölthető óvodai házirend
Nyitva van az ovikapu…
Óvodapedagógusaink bemutatkozása
Pályázataink
Az én 21. századi könyvtáram
Határtalanul!
Határtalanul, 2018. május 9-13.
Határtalanul! 2013. június 4-7.
1. nap, június 4.
2. nap, június 5.
Délvidéki portyázás videója
Előkészítő órák, 2013. május 30. Szárazné Katona Ágnes Anikó és Széll Gábor
Szülői értekezlet, 2013. május 30.
Vetélkedő, 2013. május 24.
Határtalanul! 2016. június 2-5.
Határtalanul! 2019. április 1-5.
KEHOP-5.2.13-19-2019-00033
Megújul a szentesi Szent Erzsébet Általános Iskola és Óvoda energetikai rendszere
Nemzeti Tehetség Program pályázatai
A Fény Nemzetközi Éve, NTP?TM-14-0040
Csúcsrajárók
2018. 08. 04. Mártély, Ártéri Tanösvény
2018. 08. 19. Gyermekvasút nyomában
2018. 09. 28. Kutatók Éjszakája, Szolnok
2018. 10. 05.Szarvas, HAKI
2018. 10. 21. Strahl Zoltán Emléktúra (Őszi Hazajáró Túra)
2018. 11. 02. Darules a Fehér-tónál
2018. 11. 16-17. Áprily Lajos emléktúra, Visegrád
2018. 11. 20. Utazó Planetárium
2018. 11. 28. Hazajáró a Börzsönyben
2018. 12. 05. Gombaismereti előadás I.
2018. 12. 12. Gombaismereti előadás II.
2019. 01. 08. Elsősegély-nyújtási ismeretek I.
2019. 01. 24. Elsősegély-nyújtási ismeretek II.
2019. 02. 19. Vasúttörténeti Alapítvány szentesi emlékhelye
2019. 03. 09. Barlangoljunk! Budapest: Szemlő-hegyi-barlang, Pál-völgyi-barlang
2019. 03. 22. Szent István téri víztorony, Szeged
2019. 05. 01. Alföldi Kék túra: Ördöngősi halastó ? Mindszent
2019. 05. 03-05. Horthy Miklós Emléktúra: Drégelypalánk
2019. 05. 10. Éjjel a gáton: Csongrád ? Szentes
2019. 05. 12. Termál-tó: madármegfigyelő kerékpártúra
2019. 05. 21. Gombaismeret terepgyakorlat
2019. 06. 01. Reptár: Szolnok
2019. 06. 09. Csongrádi Kézművesházak kerékpáros túra
Csúcsrajárók túraemlékkönyve, 2018-2019.
Ész-Kerék-Forgás NTP-MTTD-15-0190
Házi röplabda- és úszóverseny – NTP SV 14 0031
Kreatív tehetséggondozás játékokkal – NTP-TFJ-18-0082
Mestereknek mestere…
Leányvásár – Kerekes Angéla
Mestereknek mestere
Te mit választanál? NTP-SR-15-0135
TÁMOP-6.1.2.A-14/2. Küzdelem az egészségért
Általános információk
Pályázati elemek
?E-health? szakkör
?Egészségdélutánok?
?Egészségpercek?
?Üssük el együtt az időt?
Az egészséges ivóvíz fogyasztását ösztönző programok
Body-Dental-alarm
Iskolakert
Közlekedés egészségesen
KRESZ-suli és sérülés-megelőzési délutánok szervezése
Sportkörök
Szünetekben mozgás és sportolás
Rejtvényfejtő verseny
Szent Erzsébet Rózsái Alapítvány
2012. évi beszámoló és közhasznúsági melléklet
2013. évi beszámoló és közhasznúsági melléklet
Rendelkezés az adó egy százalékáról
Tanáraink