Örömmel osztjuk meg, hogy iskolánk idén immár második alkalommal vett részt a Gyulai „Ne szóljon igéd hiába” XXV. Országos Bibliai Történetmondó Versenyen illetve a hozzá kapcsolódó illusztrációs rajzversenyen.
Iskolánk református tanulói nagyon szép eredményeket értek el, melyekre méltán lehetünk büszkék! ![]()
![]()
![]()
Bibliai történetmondó verseny
• Borbás Boróka (2. osztály) – IV. helyezés
Illusztrációs rajzverseny
• Jártass Jázmin (1. osztály) – I. helyezés
• Tornyi-Molnár Olga (2. osztály) – I. helyezés
• Varga Vivien (3. osztály) – I. helyezés
• Kardos Ármin Zsolt (7. osztály) – III. helyezés
Felkészítő: Gyerkó Magdolna református hittanoktató
Szeretettel gratulálunk minden résztvevőnek és felkészítőjüknek a szép eredményekhez!


Bajnok sakkozóink!

“Személy szerint mint edző, nagyon büszke vagyok rájuk és reméljük, hogy a közeljövőben sikerül további ilyen tehetséges diákokat kinevelni az iskolából.”- így nyilatkozott Nagy Viktor, a Szentesi Sakk SE edzője a szerdai sakkversenyről.
A lengyel-magyar barátság előtt tisztelegve idén is megrendezték a Wojtyla Kupa sakkversenyt a mórahalmi Szent László Katolikus Általános Iskolában. A megmérettetésen Csongrád-Csanád vármegye egyházi fenntartású iskoláinak diákjai vettek részt, illetve a meghívott partneriskolák.
A verseny célja megemlékezni II. János Pál pápáról, aki példamutató élete során sakkfeladványok szerzésével is maradandót alkotott.
A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda diákjai is megmérettették tudásukat a 60 fős mezőnyben.
7 fordulót játszottak a diákok és ez alapján születtek meg a végső eredmények.
A versenyen, habár az értékelés külön történt, sokszor a legkisebbjeink is a nagyok közt kellett bizonyítsanak és derekasan helyt is álltak.
Összesített 1. helyezett lett Biró Maja Virág, aki 6 pontot begyűjtve előzött meg mindenkit.
Összesített 2. helyezett és a Fiú 3-as kategória győztese Máriás Dávid lett, szintén 6 pontot elérve, itt a különbség minimális volt, ami miatt Dávid csak a második lett, de fantasztikusan játszott ő is egész nap.
Összesítettben a 3. helyezett Csatári Nóra lett a maga keményen összeharcolt 5,5 pontjával.
A legjobb nem helyezett, de Csongrád-Csanád vármegyei játékos 4,5 ponttal Rácz Dorka lett.
A lány 2-es korcsoportban Csatári Kata toronymagasan, kérdés nélkül hozta el az első helyet, neki így ez a 3. egymás után megnyert versenye a saját kategóriájában. Kata is 4,5 pontot szerzett.
A fiú 2-es korcsoportot pedig Tari Áron nyerte szintén 4,5 pontot szerezve, itt apró különbség volt csak az első két helyezett között.
Fantasztikus sikerek! Gratulálunk mindenkinek!
















Területi matematika verseny
Első két hely a területi matematika versenyen! ![]()
![]()
Május 5-én, kedden a Kiss Bálint Református Általános Iskolában rendezték meg a 3. évfolyamosok területi matematika versenyét, ahol iskolánkat 4 tanuló képviselte. Nagy büszkeséggel töltött el bennünket, hogy elhoztuk az első és második helyet, így két tanulónk is részt tud venni az iskolánk, a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda által rendezett megyei megmérettetésen, május 13-án. Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő pedagógusoknak, sok sikert kívánunk a megyei versenyen!
Eredmények:
1. hely Hornok Dániel 3.a felkészítő: Págerné Kovács Szilvia
2. hely Jakab Brúnó 3.b felkészítő: Máthé Éva
6. hely Varga Vivien 3.a felkészítő: Págerné Kovács Szilvia
9. hely Losonczi Luca Boglárka 3.a felkészítő: Págerné Kovács Szilvia

Alkotásaink
Gratulálunk Deák Lóránt 8. a osztályos tanulónak, aki a Bendegúz MatekÁSZ tanulmányi versenyen országos 8. helyezést ért el!
Területi matematikaverseny 2. osztályosoknak
6 iskola 19 tanulója versenyzett a Szt. Erzsébet Kat. Ált. Iskolában, hogy megmutassa matematikatudását. A területi megmérettetésen először szereplő kisdiákok közül a legjobbnak bizonyultak:
I. helyezett Béni Attila (Szt. Erzsébet Kat. Ált. Iskola,
felkészítője Bartók Ágnes),
II. helyezett: Erdei Dávid (Szentesi Koszta József Ált. Iskola,
felkészítője: Héjja Norbert),
III. helyezett: Döme Noel (Szentesi Koszta József Ált. Iskola,
felkészítője: Héjja Norbert),
IV. helyen két versenyző végzett:
Labádi Márk (Szentesi Koszta József Ált. Iskola,
felkészítője: Héjja Norbert) és
Martók Nadira (Szt. Erzsébet Kat. Ált. Iskola,
felkészítője: Gábor Katalin.
Sok sikert kívánunk számukra a megyei matematikaversenyen is, valamint szeretettel gratulálunk minden versenyzőnek!









Iskolánk tanulói a mezőtúri Szent István Katolikus Általános Iskola és Óvoda által évek óta megrendezett játékos komplex tanulmányi versenyén vettek részt.
Ez volt a VIII. alkalom, hogy versenyezhettünk az egyházmegye többi iskolájával. A verseny nagyon hangulatos és valóban komplex ismereteket kér számon. A matematikától a hittanig hat tantárgyból kellet megmérkőzni a többi iskolával.
Idén először iskolánk megnyerte a versenyt és elhoztuk a vándorkupát.
A csapat tagjai:
Balogh Olivér, Mészáros Zsolt, Kispál Dóra, Szamosközi Zétény, Könyves Levendula, Polyák Zalán, Dragon Aisa, Losonczi Anna, Faragó Gergő, Mágori Botond, Baráth Enikő, Deák Julianna
Gratulálunk!











