A Gyalogkakukk túraszakkör évzáró túrája ezúttal Szegvárra vezetett
Reggel indultunk útnak a Bereken keresztül vezető földúton. Mivel az utunkat keresztezte a városunkat elkerülő nagy forgalmú út, így a Rendőrség segítségét kértük az átkeléshez (hatalmas köszönet a segítőkészségükért!).
Jó 9 km-en csodáltuk a kora nyári Alföldünket, a pipacsokat, szarkalábakat, kamillákat, a búzát, árpát lengette a szél, már a kukoricák és a napraforgók is szárba szökkentek, a kecskék, lovak, mangalicák, nyulak serege is felbukkant egy-egy tanyánál.
A célunkhoz érve (a házat, a főzéshez használt eszközöket, a termálmedencés fürdést, a meglepetés jégkrémet köszönjük a Vándorló Szeretet Karitatív Egyesület-nek, különösen Anitának és Zolinak !) már várt bennünket a rotyogó paprikás krumpli, melyet két szülő főzött nekünk fáradhatatlanul sok-sok virslivel és galuskával (Szénászki Tünde és Körmendi Gergő).
Ebéd előtt volt egy kis társasjátékozás, ebéd után jó két órán át lubickoltak a gyerekek a kellemes termálvízben. Mielőtt hazaindultunk volna a vonattal, ki-ki még evett egy kis ebédmaradékot, lekváros kenyeret. Még rendkívüli esküvői menetet is láttunk: a menyasszony vezette a kamiont, a menetben vagy tíz kamion szelte az utat.
Jól elfáradva értünk Szentesre. Már megkaptuk a felajánlást, hogy mehetünk máskor is, illetve a gyerekek is bejelentették eme igényüket .
Bár jövőre nincs meghirdetve a túraszakkör hivatalosan, de azért ha időnk engedi, és lesz lelkes csapat, természetesen útnak indulunk!
![](https://www.szenterzsebetiskola.hu/wp-content/uploads/2024/05/441540234_966861972106514_8212659434926184286_n-797x600.jpg)
![](https://www.szenterzsebetiskola.hu/wp-content/uploads/2024/05/441507790_966861862106525_6170781196268728221_n-450x600.jpg)
![](https://www.szenterzsebetiskola.hu/wp-content/uploads/2024/05/441488457_966861915439853_4970806456143034316_n-452x600.jpg)
![](https://www.szenterzsebetiskola.hu/wp-content/uploads/2024/05/444747353_966861648773213_7557410350138586199_n-338x600.jpg)
![](https://www.szenterzsebetiskola.hu/wp-content/uploads/2024/05/441520966_966862168773161_1797709774376286699_n-452x600.jpg)
![](https://www.szenterzsebetiskola.hu/wp-content/uploads/2024/05/441504558_966861605439884_5477226371420572720_n-338x600.jpg)
![](https://www.szenterzsebetiskola.hu/wp-content/uploads/2024/05/441490443_966862078773170_2480004666450598515_n-452x600.jpg)
![](https://www.szenterzsebetiskola.hu/wp-content/uploads/2024/05/441510050_966861555439889_3047345434489295016_n-338x600.jpg)
![](https://www.szenterzsebetiskola.hu/wp-content/uploads/2024/05/441529115_966861545439890_4379134140268099059_n-338x600.jpg)
![](https://www.szenterzsebetiskola.hu/wp-content/uploads/2024/05/441540931_966861735439871_575885318954088148_n-338x600.jpg)
![](https://www.szenterzsebetiskola.hu/wp-content/uploads/2024/05/441544863_966862142106497_7461166636776609283_n-797x600.jpg)
![](https://www.szenterzsebetiskola.hu/wp-content/uploads/2024/05/441485234_966862215439823_3961993677917716713_n-797x600.jpg)
![](https://www.szenterzsebetiskola.hu/wp-content/uploads/2024/05/444483208_966862335439811_1713651010976311989_n-452x600.jpg)
![](https://www.szenterzsebetiskola.hu/wp-content/uploads/2024/05/441501965_966862315439813_5213026908515626900_n-452x600.jpg)
![](https://www.szenterzsebetiskola.hu/wp-content/uploads/2024/05/444485054_966862412106470_454614614001902253_n-797x600.jpg)
![](https://www.szenterzsebetiskola.hu/wp-content/uploads/2024/05/445014013_966862482106463_8516206188074818424_n-452x600.jpg)
![](https://www.szenterzsebetiskola.hu/wp-content/uploads/2024/05/444501781_966862515439793_6987048107470284796_n-452x600.jpg)
![](https://www.szenterzsebetiskola.hu/wp-content/uploads/2024/05/441500203_966862585439786_8141057573072644558_n-452x600.jpg)
![](https://www.szenterzsebetiskola.hu/wp-content/uploads/2024/05/444481668_966862632106448_2223069289171723447_n-452x600.jpg)
![](https://www.szenterzsebetiskola.hu/wp-content/uploads/2024/05/444481482_966862685439776_6363506074589425874_n-452x600.jpg)
![](https://www.szenterzsebetiskola.hu/wp-content/uploads/2024/05/441544856_966861522106559_3348322490090088128_n-338x600.jpg)
![](https://www.szenterzsebetiskola.hu/wp-content/uploads/2024/05/441528820_966861618773216_3593325610476236430_n-800x450.jpg)
![](https://www.szenterzsebetiskola.hu/wp-content/uploads/2024/05/444912502_966861708773207_5405158536063596540_n-338x600.jpg)
![](https://www.szenterzsebetiskola.hu/wp-content/uploads/2024/05/441542827_966862802106431_6729837911750602495_n-797x600.jpg)
![](https://www.szenterzsebetiskola.hu/wp-content/uploads/2024/05/444481545_966862768773101_505709530060367866_n-452x600.jpg)
![](https://www.szenterzsebetiskola.hu/wp-content/uploads/2024/05/444504839_966862712106440_8742051089550322839_n-797x600.jpg)